Jelenlét Középiskolai Kollégium

Jelenlét Középiskolai Kollégiumi modellprogram felhívás

oktatasrrf@maltai.hu

A felhívás célja innovatív középiskolai kollégiumi modellek kidolgozása, létrehozása. Ezen modellek szakmai fejlesztéseiket a helyi szükségletekre és sajátosságokra alapozva határozzák meg, így tudják megvalósítani a „Közösségorientált pedagógia” céljait és elveit. Már működő kollégiumok nyerhetnek el továbbadott támogatást ahhoz, hogy olyan szolgáltatásokat hozzanak létre, amelyek segítik a felzárkózó településről érkező diákok kollégiumba kerülését, javítják a felzárkózó településekről érkező középiskolás diákok iskolai eredményességét, az iskolai lemorzsolódás csökkenését és érettségi megszerzéséhez segítenek.

A „Jelenlét Középiskolai Kollégiumi” modellprogram elsődleges célja, hogy megtalálja azokat az adaptálható megoldásokat, amelyekkel a felzárkózó településekről érkező gyerekek könnyebben veszik az általános iskola és a középiskola közötti átmenetet. Cél, hogy a jó gyakorlatokból módszertan is legyen.

 

Mit nyújt a felhívás?

  1. Vissza nem térítendő támogatást, amelyhez nem kell önerő.
  2. A felhívás jelentős anyagi forrást biztosít a modellalkotáshoz, a módszertanalkotáshoz.
  3. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület a projekt teljes időszaka alatt szakmai támogatást biztosít a felhívás sikeres megvalósításához, például szakmai workshopok, műhelymunkák, vezetőképzés által.
  4. A támogatásból differenciált, teljesítményközpontú ösztöndíjat lehet fizetni a sikeres tanulók és pedagógusok számára.
  5. Új szolgáltatásokkal (Szimfónia, Sport programok) bővülhet a kollégium, amely így vonzóbbá válhat és a kollégiumba jelentkezők száma is növekedhet.
  6. A jó gyakorlatok és a megszerzett tudás terjesztésével, átadásával a szakmai elismertséget is lehet növelni.
  7. A családorientált közösségfejlesztésnek köszönhetően erősödik az iskola és a szülők, valamint a kollégium és a szülők kapcsolata.
  8. A szakmai megvalósításhoz kapcsolódó eszközök beszerzése (például laptop, telefon) megengedett.
  9. Megvalósítható olyan, a szakmai fejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális beruházás, amely nem jár az épület funkcióváltásával, jól lehatárolható más forrásokból származó beruházási költségektől, kizárólag a szakmai fejlesztési programokhoz illeszkedik.

10.Iskolai, oktatási, fejlesztő és szabadidőhöz kapcsolódó bútorzatok, eszközök beszerzése megvalósítható.

11.Szabadtéri, zárt, sport, művészeti, fejlesztő és játszó, valamint egyéb oktatási közösségi funkciók ellátására alkalmas, akár mobilizálható terek berendezése és létesítése megengedett.

12.Immateriális javak beszerzése terén a beszerzett digitális eszközök használatához szükséges szoftverek beszerzése, a telepítés megszervezése, know-how-k és egyéb immateriális javak beszerzése megvalósítható.

  1. Senki nem marad egyedül a megvalósítás során: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány és Egyesület által kiépített kapcsolati hálóra, a helyi Jelenlét programokra is támaszkodhat a nyertes kollégium.
  2. A tanulók egyéni szükségleteihez alkalmazkodó, egyéni tanulási utakra építő tanulótámogató mentorrendszer fejlesztésre van lehetőség.

 

Elvárások a megvalósítók felé:

  • Innovatív és működő modellek és módszertanok létrehozása a felhívás céljaihoz kapcsolódóan.
  • Elvárt ezen modellek kipróbálása, adaptálhatósága és továbbadása.
  • A pályázat megvalósításának végéig minden tanévben 15 fő felzárkózó településen lakó tanulót vesz fel a kollégiumba, akiknek a felkeresésében, bevonásában aktívan részt vállal.
  • Mentorok bevonása és képzése az egyéni tanulói utak támogatására.
  • Teljesítményalapú és differenciált ösztöndíjrendszer kialakítása és működtetése, minden felzárkózó településről érkező tanuló számára.
  • Nem csak a tanulók, a programban résztvevő pedagógusok is kapnak ösztöndíjat.
  • Modern munkaerőpiaci készségek fejlesztése: kreativitás, kooperáció, kommunikáció, kritikus gondolkodás, kompetencia.
  • Tanulói motivációt erősítő sport és előadóművészeti program fejlesztése. Szimfónia és Sport program megvalósítása.
Scroll to Top
Megszakítás